Egy hiányszakma, ha érdekel a közgazdaságtan, de nincs időd egyetemre jelentkezni

Jelenleg, a még érvényben lévő – és 2020. december 31-ig biztosan érvényben is maradó – OKJ-s szabályozás teret enged azon végzettségeknek is, melyek mintegy előszobái lehetnek egy-egy egyetemi diploma megszerzésének, ugyanakkor annak hiányában is önálló, szakmai alapokkal alátámasztott munkavégzésre hajlamosítanak, így tömve be a munkaerőpiaci hálón esett esetleges lyukakat. Az egyik ilyen megszerezhető végzettség kétségtelenül a Közbeszerzési referens, melyet – azon túl, hogy hiányszakmának számít jelenleg Magyarországon – az elvégezhető feladatai, betölthető munkakörei, vagy épp munkaerőpiaci jövőképe vonatkozásában érdekes módon sokak előtt homály fed. Most igyekszünk megválaszolni néhány égető kérdést a munkakör kapcsán.

Mit csinál pontosan egy közbeszerzési referens?

A közbeszerzési referens alkalmazza a közbeszerzési és kapcsolódó jogszabályokat. Ellátja a közbeszerzési eljárásokban az ajánlatkérőkre háruló tervezési feladatokat, valamint folyamatosan figyelemmel kíséri a beszerzéssel érintett piac keresleti/kínálati viszonyainak, árainak alakulását. Ajánlatkérői oldalon előkészíti a közbeszerzési eljárásokat. Ajánlatkérői oldalon koordinálja a közbeszerzési eljárás lebonyolítását, illetve bekapcsolódik az esetleges jogorvoslati panaszok kezelésébe. A közbeszerzési referens ajánlatkérői oldalon nyomon követi a közbeszerzési eljárás alapján kötött szerződések teljesítését. Ellátja a közbeszerzési eljárásokban az ajánlattevői oldalon jelentkező feladatokat, így különösen figyelemmel kíséri a megjelent közbeszerzési hirdetményeket. Javaslatot tesz az eljárásban való részvételre és koordinálja az eljárásban való részvétellel, valamint az esetleges jogorvoslattal kapcsolatos feladatokat és részt vesz az ajánlat/részvételi jelentkezés. összeállításában.

A munka során kikkel dolgozik együtt, kikkel kerül kapcsolatba?

Egy közbeszerzési referensnek elengedhetetlenül fontos, hogy képes legyen önálló és fegyelmezett munkavégzésre, hiszen munkája során nagyrészt a törvény által előírt jogtárak használatával egyedül kell dolgoznia. Természetesen eközben kapcsolatot tart a megbízóval, annak munkatársaival, illetve gazdasági és műszaki szakemberekkel.

Milyen megterhelést jelent egy ilyen munkakör?

Ne köntörfalazzunk, a közbeszerzési referens számára előnyös tulajdonság a monotonitástűrés, valamint a nagyfokú terhelhetőség. Miután a munkája 90%-ban ülve, számítógép előtt zajlik, ezért nyugodtan beszélhetünk egyrészt fizikai, másrészt az odafigyelés, és a precízség szükséglete miatt nagyfokú szellemi megterhelésről is, amit még kiegészít a komoly anyagi felelősségtudat „terhe”. Fontos a rendszerszemlélet, a jó megfigyelőkészség, illetve a kiváló memória, hiszen egyidejűleg több ajánlatot vizsgálnak majd, ezek részleteit pedig érdemes az értékelés miatt fejben tartani, mondhatni párhuzamosan elemezni a rendelkezésre álló információkat.

Milyen további tulajdonságok elengedhetetlenek egy közbeszerzési referens részéről?

Nem beszéltünk még a kiváló írásbeli és szóbeli kifejezés tulajdonságának, vagy képességének szükségességéről, hiszen a közbeszerzési referens az összegyűjtött adatok alapján állít össze ajánlatokat, és referál azok tartalmáról. Szintén nem elhanyagolható, hogy a jogszabályok folyamatos változásai miatt nélkülözhetetlen a naprakészség, a változások utánkövetése, valamint a szünet nélküli önképzés.

Milyen érdeklődésű embereknek ajánlható a képzés?

Természetesen elsősorban jogi, másodsorban műszaki űegyének találhatják meg az ideális munkahelyet közbeszerzési referensként, a képzés során pedig a magyar nyelv beható és alapos ismerete nélkül lehetetlen lenne boldogulni. Amennyiben a képzés bemeneti feltételeit vizsgáljuk, itt a minimum a középfokú végzettség, tehát gimnáziumi, vagy szakközépiskolai érettségi megléte szükséges, ám fontos tudni, hogy a későbbiekben, a munkaerőpiacra kilépve az elhelyezkedéshez ez már vélhetően kevésnek bizonyul majd, ugyanis egyre több munkáltató teszi elvárássá a felsőfokú végzettséget, vagy az OKJ-s bizonyítvány birtokában legalább egy világnyelv ismeretét.

Hogyan tanulhatod meg a szakmát a SZÁM-PONT Kft. képzésén?

Az első lépés nagyon egyszerű: ide kattintva következmények és kötelezettségek nélkül érdemes leadnod a jelentkezésed, hogy a kolléganők felvehessék veled a kapcsolatot. Képzésünket igyekeztük amennyire lehet, hallgatóbaráttá tenni: az előadásokat, a munka és család melletti tanulás megkönnyítése érdekében pénteki napokon tartjuk, munkaidő után. Miután OKJ-s képzésről beszélünk, természetesen a tanfolyamot egy ún. komplex OKJ-s vizsga zárja, szakmai vizsgabizottság előtt. A vizsgának gyakorlati és szóbeli része is lesz, a sikeres vizsgát követően pedig államilag elismert Közbeszerzési referens (OKJ 52 343 01) bizonyítványt vehetsz majd át.