fbpx

OKJ-szám: 54 761 02

Felnőttképzési engedélyszám: E-000320/2014/A028

Miért lehet fontos munkaerő Kisgyermekgondozó-, és nevelő végzettség birtokában?

Az elmúlt években a felgyorsuló és folyamatosan változó munkaerőpiaci folyamatok okán egyre több kisgyermekes anya kényszerül rá, hogy feladja a három GYES-en töltött évet, és korábban igyekezzen visszailleszkedni a munkaerőpiacra, felvenni korábbi munkahelye ritmusát. Ennek kapcsán megszaporodott az igény a bölcsődei nevelésre, megnőtt a beíratott gyermekek létszáma. A 0 és 3 éves kor közti gyermekekkel foglalkozó nevelők felelőssége természetesen ezzel egyenesen arányos emelkedik, hiszen már nem az óvoda elsődleges feladata lesz a kezdetleges szocializációs folyamatok elindítása, és a gyermek életkorából adódóan ugyanannak az érzelmi melegségnek a biztosítása, melyet a gyermek a szülőtől megkaphat. Ezen felül pedig – figyelembe véve a közösségben nevelt gyermek érdekeit – a nevelők feladata egyensúlyt teremtve óvni és fejleszteni a gyermeket saját aktivizálódó kötöttségi rendszerében.

Miért a SZÁM-PONT Kft. Kisgyermekgondozó-, és nevelő képzését érdemes választania?

A Pulitzer-díjas író, Cormac McCarthy azt írta egyik regényében, „ha a gyermek nem Isten igéje, akkor Isten sosem szólalt meg.” Gyönyörű idézet, és magában foglalja mindazt, amiért mi is a minőségi Kisgyermekgondozó-, és nevelő oktatásra törekszünk. Mert a gyermek önmagában egy ajándék, és a mi üzenetünk a jövőnek. Egyetlen dolgot tehetünk, és kell tennünk, ápolni, tanítani, nevelni, hisz kéznyomunkat, hatásunkat magával viszi majd egész életében.

Kisgyermekgondozó-, és nevelő képzést is erről az oldalról közelítjük meg: munkavégzés és család mellett is igyekszünk kényelmes, hétvégi időbeosztást, komplex, sokrétű és izgalmas tananyagot, munkatársi gárdánkkal zökkenőmentes ügyintézést, oktatói csapatunkkal pedig interaktív előadásokat, és azonnal hasznosítható gyakorlati tudás átadását céloztuk meg. Mert a tudás nem pusztán betűk és számok halmaza, ez maga a széles látókör, ami mindenkinek kijár.

Miként zajlik az oktatás a SZÁM-PONT Kft-nél?

Az előadásokat, ahogy fentebb is írtuk, a munka és család melletti tanulás megkönnyítése érdekében hétvégente tartjuk, ez általában 9 és 17 óra közti elfoglaltságot jelent szombati, vagy vasárnapi napokon. (A teljes, megtervezett órarendet természetesen a képzés kezdete előtt az Ön rendelkezésére bocsátjuk, hogy könnyebben tervezhetőbbé váljanak az elkövetkező, tanulással töltendő hónapjai.) A Kisgyermekgondozó,- nevelő képzésben résztvevők számára minimum 400 óra (20%-a demonstrációs/gyakorló teremben, 80%-a szociális, gyermekjóléti és gyermekvédelmi ellátórendszer intézményeiben tereptanár végzettséggel rendelkező szociális szakember irányításával letöltött) letöltött, Ebből az összefüggő szakmai gyakorlati időtartama 160 óra (3 egymást követő héten teljesítendő) (a 160 óra csak olyan, a gyakorlati követelmények teljesítésére alkalmas intézményben szervezhető meg, mellyel a hallgató nem áll munkaviszonyban). A gyakorlatvezető által minimum elégségesre (2) értékelt gyakorlat teljesítéséről szóló igazolás szükséges.

Miként zárul a képzése?

Miután OKJ-s képzésről beszélünk, természetesen a tanfolyamot egy ún. komplex OKJ-s vizsga zárja, szakmai vizsgabizottság előtt. A vizsgának gyakorlati és szóbeli része is lesz, a sikeres vizsgát követően pedig államilag elismert Kisgyermekgondozó-, és nevelő (OKJ 56 761 02) bizonyítványt vehet majd át, sőt, a végzettség birtokában külföldi munkavállalói terveket is dédelgethet, lehetősége van ugyanis ún. EuroPass bizonyítvány igénylésére egy Ön által választott idegen nyelven.