
A SZÁM-PONT Kft. csapata nemrégiben egy felejthetetlen kiránduláson vett részt, mely során Dobronak környékének természeti és kulturális szépségeit fedeztük fel. Ezen a napon nem csak a munkahelyi kapcsolatok erősödtek, de egyúttal lehetőségünk nyílt egy kis kikapcsolódásra is, távol a város zajától. Kilenc fős busszal indultunk el a közel egy órára fekvő Lendva irányába Szlovéniába. Első állomásunk Dobronak energiaparkja volt, Zalaegerszegtől nem messze máris a természet közepén találtuk magunkat.
Energiapark Dobronakon
Kiszálltunk a buszból és egy erdei ösvény vezetett bennünket fák között megbúvó energetikai pontokhoz. Benn az erdő közepén a csend és a természet közelsége nyújtott felüdülést, Az energiapark a földenergiát jelző 26 pontról lett híres, melynek a helyiek gyógyító erőt tulajdonítottak. Ezeket a bemért energiapontokat a túraútvonalon elhelyezett energiapadok jelzik, könnyű őket megtalálni és beazonosítani.
Az erőben apró dombocskán áll a Szent Vid Kápolna, a lombok között felbukkanó templom tornya a napsütésben fürdőzött éppen, amikor odaértünk. Az energetikai térkép szerint a kápolna előtt két energiavonal keresztezi egymást.
A templom alatti kis völgyben kristálytiszta forrásvíz forrásra bukkantunk, ahol megálltunk, hogy frissítő vizet merítsünk. A forrás vizét a helyiek otthon is szívesen fogasztják, nagy kannákban hordják és napokig ezt kortyolgatják, különböző panaszokra gyógyító hatást remélve. A víz rendkívül hideg, finom, tiszta és kellemes ízű mi is teletöltöttük a kulacsunkat a nap további felére is gondolva.


Az Orchideafarm trópusi kertje
A természeti élmények után az Orchideafarm trópusi kertjébe látogattunk el, ahol a orchideák és egyéb trópusi növények látványa fogadott minket. A kertben töltött idő alatt lehetőségünk nyílt megismerni az egyes ritka növényfajták sajátosságait. A vízeséssel, kis tavakkal berendezett látványos üvegház mögött egy orchidea ültetvény húzódik, ahol millió színpompás orchideát nevelnek és szállítanak a megrendelőknek.
Lenti – A nap zárása egy közös ebéddel
A napot Lenti városában zártuk, ahol egy helyi étteremben megálltunk ebédelni. Az ízletes helyi fogások és a kellemes környezet tökéletes zárása volt ennek a rendkívüli napnak. A közös étkezés során mindenki megoszthatta a nap folyamán szerzett élményeit, tovább erősítve ezzel a csapatszellemet.

A SZÁM-PONT Kft. kirándulása Dobronakon és környékén nem csupán egy kellemes kikapcsolódás volt, hanem lehetőséget biztosított a csapat tagjainak, hogy jobban megismerjék egymást, miközben a természet és a kultúra különlegességeit is felfedezhettük. Ez a nap mindannyiunk számára emlékezetes marad, és várjuk a következő közös kalandot!